Adóellenőrzéstől a Kúriáig – amikor az adózónak nem szabad feladnia

• 2026. június 23.

Az adóhatósági ellenőrzések – legyen szó jogkövetési vizsgálatról, egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló vizsgálatról, áfaellenőrzésről vagy más adóhatósági eljárásról – rendszerint az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyv elkészítésével érnek véget.

A jegyzőkönyvre az adózó illetékmentesen észrevételt tehet. Bár nem gyakori, előfordulhat, hogy az észrevételben foglaltak alapján az adóhatóság kiegészítő vizsgálatot folytat le, majd kiegészítő jegyzőkönyvet bocsát ki. Erre az adózónak ismét lehetősége van észrevételt tenni.

Ezt követően az eljárás hatósági szakaszba lép, amelynek eredményeként megszületik az elsőfokú határozat. Amennyiben az adózó a határozattal nem ért egyet, fellebbezést nyújthat be. A fellebbezési eljárás már illetékköteles, amelynek összege jogszabály által meghatározott felső korlát mellett jelenleg legfeljebb 500.000 forint lehet.

Szakmai tapasztalataim alapján az elmúlt években a másodfokú adóhatósági eljárásokban rendkívül ritka az elsőfokú határozatok érdemi megváltoztatása. Számos ügyben azt tapasztaltam, hogy a másodfokú hatóság az elsőfokú megállapításokat változatlanul fenntartotta, még olyan esetekben is, amikor az adózó álláspontját okirati bizonyítékok vagy egyéb objektív körülmények támasztották alá.

A másodfokú döntést követően az adózó bírósági felülvizsgálatot kezdeményezhet. Bár a közigazgatási per illetékfeljegyzési jog mellett indul, vagyis az illetéket a keresetlevél benyújtásakor nem kell megfizetni, addigra az adózó rendszerint már jelentős ügyvédi költségeket viselt. A per végén pedig a bíróság rendelkezik az illetékről és a perköltség viseléséről is.

A közigazgatási (adó)perek során szintén azt tapasztalom, hogy a bíróságok jelentős részben az adóhatóság által feltárt tényállásból indulnak ki, és viszonylag ritkán kerül sor olyan döntésre, amely az adóhatóság álláspontját teljes egészében felülírja. Az esetek többségében egy előre megszövegezett döntés vár, a keresetben indítványozott bizonyítási indítványok elutasításával.

Mindez különösen nehéz helyzetet teremt az adózók számára. Az adóhatóság intézményi oldalról hosszú távon képes viselni az eljárások idő- és költségigényét, míg az adózó számára minden további eljárási szakasz újabb anyagi és mentális terhet jelent.

Éppen ezért számos esetben szükséges meggyőzni az ügyfelet arról, hogy ne adja fel a jogorvoslati lehetőségek kimerítését. Ha az ügy tényei és bizonyítékai az adózó álláspontját támasztják alá, akkor a végső eredmény csak a Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban születik meg.

A felülvizsgálati kérelem természetesen ismételten ügyvédi közreműködést és további költségeket igényel. Ugyanakkor praxisomban nem egy alkalommal éppen a Kúria állapította meg, hogy az alsóbb fokú döntések nem voltak megalapozottak, és ezért azokat hatályon kívül helyezte vagy új eljárás lefolytatását rendelte el.

A probléma azonban az, hogy mire az ügy eljut a Kúriáig, gyakran évek telnek el. Ez idő alatt az adózónak nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is helyt kell állnia. Sokszor nem a jogi érvek ereje, hanem az idő, a költségek és a bizonytalanság jelentik a legnagyobb kihívást.

Személyes véleményem szerint a jogállami működés szempontjából kívánatos lenne, hogy az adóhatósági és bírósági jogorvoslati fórumok már korábbi szakaszokban hatékonyabban korrigálják az esetleges téves hatósági megállapításokat. Ez nemcsak az adózók terheit csökkentené, hanem a teljes jogorvoslati rendszerbe vetett bizalmat is erősítené.

Mindaddig azonban, amíg a gyakorlat nem változik, az adózóknak tudniuk kell: egy vitatott adóügyben a sikerhez gyakran hosszú kitartásra, jelentős türelemre és következetes jogi képviseletre van szükség.